Gerlóczy Márton

1981-ben születtem Budapesten. Harmadik gyerek vagyok. Életem első három évét, majd később a gyermekkor nyarait jórészt Tardon töltöttem.  Gyerekként csillagásznak, geológusnak, később írónak készültem.   2020-ban tavasza óta, harminchat év elteltével ismét Tardon élek, tanulom a vidéki életet, és asztalostanoncként segítem a Tardwood csapatát.


Egy padot már készítettem, hogy kiülhessek a ház elé, mint a régi öregek. Onnan, ahol ülök, ellátni egész a műhelyig, így azt is látom, ha nem vagyok ott.