TARDWOOD

Amikor megszülettem, öregapám egy bölcsőt készített kőrisfából, hogy abban töltsem életem első hónapjait. A ház mögötti műhelyben kisgyerekként a gyalupad és a szalagfűrész között játszottam a forgácsban. Dédapám – akit sajnos csak retusált fényképről és hírből ismertem – és nagyapám is asztalos volt.

Később megtanított falovat és karámot készíteni hársfából. Amikor felértem a gyalupadot kicsi gyalut csinált nekem gyertyánfából, és megtanította hogyan használjam. Megmutatta hogyan különböztessem meg a luc -, a jegenye -, a fekete – és a borovi fenyőt egymástól az illatuk szerint. Elmondta mire való a tölgyfa fehér és barna része, mitől „rózsaszínű” a gőzölt bükk és melyik a deszka jobb-és balfele.

Sokszor meglestem ahogy megfogott egy darab fát, és anélkül, hogy ránézett volna, a kezével döntötte el milyen alkatrész lesz belőle. Asztalláb, ablakfríz, profilos grefléc, vagy tűzifa. Mindent tudott a fáról és én kicsi, majd kamasz gyerekként is úgy éreztem, mindent tud az életről is. Sohasem nevelt, de minden mozdulatával, pillantásával tanított.

1900.január 1-én született, és 86 évesen, abban az ágyban halt meg, amit ő készített. Előző nap ott ültem mellette. Tudtam, hogy nagyon beteg, de egy szóval sem panaszkodott. Utolsó intelme annyi volt, hogy a cinkkivágó fűrészre nagyon vigyázzak, mert olyat már sehol nem kapok…

Tölgyfa koporsóban temettük el.